|
A nagyidai Csemadok Hagyományőrző csoporta Az egyyüttes 1991-ben alakult, amikor a helyi Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes megalakulásának 40. évfordulójára készített műsor összeállításakor a szervezőkben az a gondolat fogant meg, hogy a jubileumi bemutatón szerepeljenek azok is, akik az ötvenes évek elején megalapozták az Ilosvai jövőjét Buľko Gyula vezetésével összeállt az a lelkes társaság, amelyik betanulta, majd 1991 augusztus 18. - án nagy sikerrel eltáncolta a „Magyar kettes”-t. A sikeren felbuzdulva a további rendszeres tevékenység mellett döntöttek. Célként a néptánc-hagyományok és a népszokások felelevenítését valamint a népdaléneklés megszerettetését tűzték ki. A Magyar kettes után a Búza, búza.., Rábaközi táncok valamint a Fonó tánc című műsor következett. Ezek még az ötvenes évek „népies” táncolási mód nyomait viselték. Legújabb táncaik, melyek anyaga a gömöri és mátyusföldi tájegységből származik, már az eredeti tánchagyományok szellemében készültek. Az idő múltával mind nagyobb hangsúlyt helyeznek a népdaléneklésre. A kezdetektől fogva rendszeres résztvevői helyi és járási rendezvényeknek. Később külföldön is képviselhették községünket, mint pl.: Kalocsán, Tállyán, Halmajon, Felsőzsolcán, Forrón, Edelényben, Rudabányán, Adácson valamint Bogácson. Legemlékezetesebb sikereik: 1999-ben Dunaszerdahelyen a "Bíborpiros szép rózsa" országos népdalversenyen "nívó díj", 2002-ben Egerben a Népzenei Együttesek Országos Minősítésén "arany fokozat". 2004 január 1-sejétől csoportunk tagja a "Seprődi János Kórusszövetségnek". Mint a szövetség tagja, 2004 június 26-án szerepeltünk a magyarországi Tiszaszentimrén az I., majd 2005 augusztus 7-én a romániai Erdőcsinádon megrendezett II. "Kárpát-medencei Nemzetközi Népdalkör Fesztiválon". |