Krónika

Az együttes alapjait még a negyvenes évek végén rakták le, de az első hivatalos feljegyzés 1951-ből való. A csoport a színjátszó mozgalomban indult, s csak később állapodott meg a néptáncnál. Az együttes közel félszázados munkája során nem csak hagyományokat őrzött meg és tartott fenn, de teljesítményével folyamatosan jelen volt a csehszlovákiai és az egyetemes magyar kultúrában is.

Az ötvenes években a csoportot Bulyko Gyula irányította, később Bogoly Júlia, Takács Margit és Horváth Ferenc állt az együttes élén.


A kezdeti időkben az együttesben nem végeztek rendszeres munkát. A rendszeresség csak később vált jellemzővé, amikor az együttest ifj. Snyír Ferenc irányította.

Az együttes 1974–ben vette fel az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes nevet. A rendszeres művészeti munka eredményeként az Ilosvai rangos helyet vívott ki magának népművészeti együtteseink sorában, aminek eredménye az lett, hogy szinte minden járási, körzeti és országos seregszemlére meghívást kapott. Később több alkalommal szerepelt a határon túli népművészeti seregszemléken, fesztiválikon is. Így számtalanszor járt Magyarországon, de szerepelt Erdélyben és Kárpátalján is. 1980 – tól az Ilosvai rendszeres anyagi támogatója lett a nagyidai állami gazdaság. 1986 – ban Demko András mérnök vette át az együttes irányítását.

A zenei kíséretet előbb a Csámborgó, majd a Csurgó zenekar adta. Ekkor az együttes koreográfusai Richtarcsik Mihály és Furik Rita. Később az együttes munkájába Péter Zsolt is bekapcsolódott.

Az együttes számtalan seregszemlén vett részt. A Zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon két ízben első helyezést ért el, 1990–ben elnyerte az “Aranysávos” minősítést, az első díjat és a koreográfiai díjat is. Ugyancsak 1990–ben jelen volt Budapesten a Kongresszusi Központban rendezett Néptáncantológián. 1991–ben megkapta a “Csemadok Kiváló Együttese” címet. 1996, 2000-ben a néptáncosok országos bemutató színpadán “minősült” majd 2002, 2004-ben “kiválóan minősült”. 1999, 2005- és 2007- és 2011-ben elnyerte a nagykállói fesztivál “Nívódíját”. 2001, 2005-ben pedig a nagykállói fesztivál “Martin György NTSZ különdíját” majd 2005-ben a nagykállói fesztivál “Nagykálló város különdíját”. 2007-ben elnyerte a “Martin György emlékplakettet” a háromszor egymás után (2002, 2004 és 2006) elnyert Kiválóan minősült együttes címért. 2008-ban a a Martin György NTSZ “Az év legjobb művészeti vezetői díját” Kupec Andrea és Kupec Mihály kapta. 2009-ben pedig együttesünk elnyerte a Nagykállói fesztivál “A legautentikusabban táncoló együttes díját” úgy, hogy együttesünk nem is versenyzett.

1991–ben Győrött szerepelt nagy sikerrel, 1992–ben pedig részt vett Szepsiszentgyörgyön (Románia) a Nemzetközi fesztiválon. De 1997, 2000, 2002 és 2008-ban eljutott a franciaországi Bretagne–ba, 1998-ban részt vett egy spanyolországi nemzetközi fesztiválon is és 2003, 2004-ben Belgiumban turnézott, ahol fellépett az Európai Parlamentben. 2010 és 2012-ben Dél-Amerikában, Urugayban és Argentínában turnézott a csoport, 2011-ben pedig Erdélyben. Az együttes rendszeres résztvevője a Jászberényi Csángó fesztiválnak és különböző magyarországi fesztiváloknak.


Az együttes fő célja a felvidéki magyar néptánc kultúra hiteles képviselése otthon és külföldön egyaránt. Előadásmódjukra a hagyományok tiszteletben tartása jellemző. Az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes évente általában 35-40 alkalommal lép fel. Az együttes jelenlegi vezetője Kupec Andrea és Kupec Mihály. Az együttes több évtizedes munkájával, közösségszervező tevékenységével egyik kiváló reprezentánsává vált mint Nagyidának, mint pedig a szlovákiai magyarságnak.


Konferansz szöveg

A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes 1951-ben alakult, fő célja a felvidéki magyar néptánc kultúra hiteles képviselése otthon és külföldön egyaránt. Előadásmódjára a hagyományok tiszteletben tartása jellemző. A tánckar vezetője Kupec Andrea, művészeti vezetők Kupec Mihály és Kupec Zsófia.

A Néptáncosok Bemutató színpadán háromszor egymás után kiválóan minősült az együttes, a Kállai Kettős néptáncfesztiválon több ízben lettek nívódíjasak. Több alkalommal léptek fel a Martin György néptáncszövetség álltal szervezett Néptánc antológián. 2007 ben akkori vezetőik Kupec Mihály és Andrea megkapták a Martin Görgy néptáncszövetségtől az ,,Év művészeti vezetői“ címet.

Több ízben megjárták Dél-Amerikát. Döntőbe jutottak a Felszállott a páva televíziós vetélkedőben és a szlovákiai Dalol a föld – Zem spieva-ban. Az együttes több évtizedes munkájával, közösségszervező tevékenységével egyik kiváló reprezentánsává vált mint Nagyidának, mint pedig a felvidéki magyarságnak.